A gyermek szelf-fejlõdésének meghatározója a korai gondozó-gyermek kapcsolat minősége. A kapcsolat a gondozó felnőtt (a szülők, elsősorban az anya) és a csecsemő, majd kisgyermek közötti játékos interakciók sorozatát jelenti. Ezek az interakcióknak a zavarai, diszharmóniája érinti negatívan a gyermek egészséges kognitív és érzelmi-szociális fejlődését különösen a társas beilleszkedés, beszédfejlődés területein. Az előbb említett korai interakciók minőségét sok tényező befolyásolja, többek között a szülői stresszek, a szülés körüli hangulatzavarok, anyai szorongások, családi hatások stb. Az interakciók egyes jellemzői, adjunktus asszony véleménye szerint, összefüggésben állhatnak a később megszilárduló szülői nevelési stílus fő jegyeivel, illetve az egy éves korban mérhető kötődési típusokra jellemző viselkedéses sajátosságokkal. Ezért bizonyos fejlődési irányok megjósolhatók, úgy mint a későbbiekben feltehetően kialakuló érzelmi- és viselkedészavarok, a várható teljesítményzavarokra utaló jellegzetességek láthatóak, felismerhetőek, így a megelőzés és az intervenció is idejekorán, hatékonyan és célzottan valósítható meg.

A gyerek önmaga, a világ megismeréséhez és megértéséhez a szülőktől kapott jelzéseket használja fel. A szülők részéről adott figyelem, megerősítés, biztatás, elfogadás, vagy éppen az ellenkezője, az elutasítás és negatív hozzáállás üzeneteinek beépítésével, értelmezésével, azokra válaszképpen, a gyermek igyekszik megérteni a maga számára a világot a kognitív kapacitásai szintjének megfelelően, és azt, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel tud majd ebben a világban boldogulni, a helyét megtalálni. A gyermek életét alapvetően határozza meg, hogy amikor világra jön szülei hogyan fogadják, milyen helyet kínálnak neki a családban. Örömmel fogadják-e, várták-e az érkezését a családba, vagy éppen ellenkezőleg, nem várták, nem örülnek neki, vagy érkezésével, létével kapcsolatosan ambivalens érzéseket táplálnak. A fejlődésben meghatározó jelentőségűek a gyermek korai, még alapvetően másoktól függő életének tapasztalásai. Létezéséről, valamint arról, milyen a világ, milyen ő maga, milyenek mások, alapvető információkat kap szüleitől már az egészen kicsi gyermek is. Ezeket a verbális és nem verbális információkat – tiltások, felszólítások, elismerések, modellnyújtás, – „szülői üzenetek” formájában kapja már kicsi korától a csecsemő. Ezekből az „adatokból” a gyermek következtetéseket von le arra vonatkozóan, hogyan is biztosíthatja a maga számára szülei elfogadását és szeretetét, azaz saját „túlélési stratégiáját” alkotja meg. Ezeket a szülői üzeneteket, parancsokat a gyermek beépíti, és ezekre alapozva írja meg jövendő élete történetét, ún. „sorskönyvét.” Ezek a sorskönyvek gyermeki illúziókon (pld. ha jók vagyunk, szeretnek és megjutalmaznak, ha rosszak, megbüntetnek) alapulnak, melyek, mivel nagyrészt tudattalanok, fennmaradhatnak akár egész életünkben. A szakemberek szerint a gyerek első hat hónapjában a legfőbb szülői gátló parancsok a következők: NE LÉGY (NE LÉTEZZ!), NE LÉGY ÖNMAGAD! NE LÉGY KÖZEL! (NE BÍZZ!), NE ÉREZZ! (NE FEJEZD KI AZ ÉRZÉSEIDET!).

A szülői „üzenetadó készülék” mellett létezik a csecsemő „üzenetvevő készüléke” is. A nem optimális szülői üzenetekre, viselkedésekre azok észlelésével, beazonosításával kialakítja a csecsemő a maga ún. „feltételes stratégiáit”, ez azt is jelenti, hogy a csecsemőnek érdeke, hogy minél jobban alkalmazkodjon a szülői stratégiákhoz. A csecsemő viselkedési stratégiákat épít ki, így például inszenzitív, tolakodó anyai stílusra elkerülő viselkedés lehet a válasz, tehát a maga eszközeivel igyekszik reagálni a környezeti hatásokra, nemcsak passzív elszenvedője lenni azoknak. Azok a gyerekek, akiknek a szülői olyan üzenete közvetítenek, mint: érezz, gondolkodj, cselekedj, fedezd fel a világot, örülünk neked, közénk tartozol, légy sikeres és boldog, azok valószínűsíthetőleg jobban fognak tájékozódni a világban, autonóm személyiséggé válnak, és bízni fognak saját erejükben. Azok viszont, akiknek ilyen üzeneteket küldenek szüleik, mint: felesleges vagy, nem tetszik a nemed, a külsőd, amit csinálsz, érzel, gondolsz, ez idegen tőlem, ne lássalak, ne gyere közel, ügyetlen vagy, ne számíts sikerre, ilyen következtetésekre fognak jutni: a világ veszélyes, nem vagyok képes boldogulni benne, nem érdemes felnőni, az jár jobban, aki elkerüli a közelséget.

A tartozás valahová, valakikhez alapszükségletünk, és ezt elégíti ki az a szülő, aki újszülöttjének meg tudja adni a családhoz tartozás biztonságos alapélményét. A baba aki rosszkor érkezik a családba, nem tervezett és nem kívánt gyermekként jön, az különféleképpen reagálhat: itt felesleges vagyok, jobb, ha meghalok, ha itt nem szeretnek, majd később lesz egy másik hely, ahol szeretni fognak – vagy mindent megteszek azért, hogy szeressenek, ha jó leszek, kedves és szorgalmas, akkor majd örülni fognak nekem stratégiáját alakítja ki, és így igyekszik szülei kedvére tenni. A kellemetlen érzések ellen már a csecsemő is védekezni kényszerül ezért többféle stratégiát alakíthat ki válaszul a negatív jelzésekre. A negatív jelzések is jelzések, tehát közvetítenek egy olyan üzenetet is, hogy valaki foglalkozik velünk. Ez még mindig jobbnak tűnik, mint a figyelem, elismerés teljes hiánya: akit nem simogatnak, az kiszárad, testi-lelki egészsége súlyosan károsodik. Ezért aztán a gyermekek minden eszközt megragadnak a személyes figyelem elérésére. Súlyos károsodást okoznak a leértékelő minősítések, mint a torzító, nem reális, manipulatív jelzések. Az őszinteség, a pozitív odafordulás hiánya rombolja az önértékelést, önbecsülést, a reális énkép kialakulását. A szülői visszajelzések manipulatívakká válhatnak, ha a szeretetért cserébe valami ellentételezést kívánnak a gyerektől: engedelmességet, behódolást, teljesítményt, meghatározott viselkedésformákat stb. A szülői hatalom kulcsa, hogy alapvető szociális szükségletei kielégítéséért a kisgyereknek semmi sem drága. A feltétel nélküli elfogadás felszabadító hatású: ennek bázisán lesz képes a gyermek örömteli, kreatív, felfedező utakra indulni a világban, bízva saját hatóerejében és a világ jóindulatában.

Forrás: EIGNER BERNADETT - Érzelmi- és viselkedészavarok gyökerei: a korai szülõi hatások szerepe; ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Pszichopedagógiai Tanszék, Budapest ELTE Pszichológia Doktori Iskola Kognitív Fejlõdés Program; chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://epa.oszk.hu/03000/03047/00055/pdf/EPA03047_gyosze_2012_1_014-024.pdf