A sémaelmélet egyik kidolgozója, Jeffrey E. Young, aki szerint a születésünktől fogva a minket ért szociális ingerek és a velünk született temperamentumunk határozzák meg a sémáinkat, az életcsapdáinkat. Mindegyik egy-egy úgynevezett maladaptív működésmód, ami magyarul azt jelenti, hogy bár valamikor a túlélést szolgálta, később épp az új környezethez való alkalmazkodást lehetetleníti el.

Ismerősen hangzik, hogy:

Újra meg újra olyan helyzetbe találod magad, hogy kapcsolataidban rideg emberek vesznek körül? Úgy érzed, hogy a hozzád legközelebb álló emberek sem törődnek veled vagy értenek meg eléggé?

Vagy:

Úgy érzed, hogy valahol legbelül baj van veled és elképzelhetetlenek tartod, hogy szeretni tudna és elfogadna bárki, aki mélyebben megismer?

Esetleg:

Mások szükségleteire nagyobb figyelmet fordítasz, mint saját igényeidre ezért soha nem kapod meg amire valóban vágynál- így aztán valójában még rá sem jöttél, hogy mire is lenne szükséged valójában?

Lehet, hogy:

Rettegsz mert meggyőződésed, hogy elkerülhetetlenül valami rossz történik majd, ezért enyhe torokkaparás is a súlyos betegségént élsz meg?

Netán:

Ott tartasz, hogy hiába könyvelhetsz el megannyi nyilvános elismerést és társas megerősítést mégis megmaradt benned a boldogtalanság, a kiteljesedés hiányának érzésre, vagy érdemtelennek tartok magad mások megbecsülésére?

Nos… az ilyen jellegű, minták a gyermekkorban kezdenek kialakulni és ezek átszővik az életút egészét. Gyökere visszanyúlik azokra a történésekre, amiket családunk vagy kortársaink körében éltünk meg, mint például azt, hogy elhanyagoltak, kritizáltak, vagy éppen túlóvtak, setleg bántalmaztak, kirekesztettek, megfosztottak valamitől, tehát valamiképpen kárt tettek bennünk. Mi, miután elhagyjuk a szülői házat, és felnőtté válunk, hosszú idő elteltével is olyan helyzeteket teremtünk, amelyekben újra átéljük ahogy annak idején rosszul bántak velünk, nem figyeltek ránk, elnyomta vagy uralkodtak felettünk és ezzel újra és újra kudarcot vallunk saját céljaink elérésében.

Ezek a mintázatok meghatározzák gondolkodásmódunkat, érzelmeinket, tetteinket és másokhoz való viszonyunkat. Továbbá erőteljes érzelmeket kavarnak fel, mint a harag, a szomorúság és a szorongás. Látszólag mindenünk megvan - egzisztenciális érvényesülés, ideális házasság, párkapcsolat, hozzánk közel álló emberektől kapott tisztelet, szakmai sikerek - mégis képtelenek vagyunk méltányolni életünk, vagy hinni teljesítményeik értékében.

Miért tesszük mindezt, miért játszunk újra a fájdalmainkat? Miért nem építünk fel egy jobb életet és szabadulunk meg ezektől a mintáktól? Szinte mindenki megismétli gyermekkora negatív motívumait valamilyen önsorsrontó módon, mondhatjuk, hogy furcsa, de felnőttként is találunk rá megoldást, hogy olyan körülmények teremtsünk, amelyek meglepő hasonlóságot mutatnak gyermekkorunk negatív hatású mintázataival.

Az életcsapdák mélyen belénk ivódott hiedelmek önmagunkról és a világról, amelyeket életünk korai szakaszában szívtuk magunkba, tettünk magunkévá. Ezek a sémák összeforrnak az énérzetünkkel. Amennyiben feladnánk a mintázatokat alkotó hiedelmeinket akkor lebomlani éreznénk biztonságérzetünk, amit arra alapozunk, hogy tisztában vagyunk vele, jól megszoktuk, hogy vele együtt élünk, egyértelműnek érezzük, hogy kik vagyunk és milyennek látjuk a világot. Éppen ezért ragaszkodunk hozzá még akkor is, amikor az fájdalmat okoz, hiszen ezeket érezzük komfortosnak és ismerősek, valami furcsa oknál fogva otthonosan mozgunk ezek között.

Ezen mintázatok átalakítási lehetőségei között van, hogy folyamatosan szembesítsük önmagukat saját magunkkal. Mindenekelőtt meg kell be kell tudnunk azonosítani a mintázatainkat, életcsapdáinkat és ennek alapján meg kell tanulnunk irányítani ezeket, hogy el tudjuk távolítani magadtól.

Ez korántsem egyszerű feladat, mert időnként olyan döntéseket kell hoznod, amelyek igencsak fájdalmasok akkor, és ott, sőt akár ellentétesek is lehetnek ösztöneiddel, de ezt kell ahhoz, hogy egy új utat találj az eddigi helyett.

És…hogyan is alakulnak ki ezek az életcsapdák?

Örökletes tényezők és környezeti hatások formálnak és alakítanak mindannyiunkat. Ez igaz még olyannal jegyek esetén is, amelyek látszólag kizárólag fizikai jellegűek, mint amilyen például a testmagasságunk. Egy bizonyos potenciállal, lehetőséggel, születtünk a testmagasságunkat illetően. De az, hogy ezt elérjük-e a legnagyobb értéket, azt a környezeti hatások is befolyásolják, például abban, hogy megfelelő táplálékot viszünk-e be szervezetünkbe, mennyire egészséges környezet vesz körül minket és így tovább.

A legfontosabb kora gyermekkori környezeti hatásokat családunk képviseli. Vagyis családunk dinamikája egy és ugyanaz, mint koragyermekkori világának dinamikája. Amikor ismételten átélünk egy magunk által újratermelt mintázatot, az szinte egy az egyben gyermekkorunk családi viszonyainak érzelmi dramaturgiáját követi.

Már születésük pillanatában családunk hatása a legerősebb, igaz ennek hatása csökkentő tendenciát mutat a korunk előrehaladtával egészen a felnőtté válásig, hiszen egyéb környezeti hatások fokozatosan nagyobb teret kapnak, úgy, mint a kortársak, az iskola. De ezekkel együtt a család az elsődleges viszonyrendszer. Az élet mintázat akkor kezd belénk égni amikor a gyerekkori környezet ártó, ártalmas. Ezt még tetézi, hogy az örökletes és a környezetből beivódott tényezők összeadódnak.

Nos…Gyerekként vannak bizonyos alap szükségleteink, mint a biztonságérzet, a kötődés, az autonómia az azonosság, valamit az önkifejezés szabadsága és reális korlátok megléte. Amennyiben ezeket megkapjuk akkor semmi gond. A lelki fejlődés problémák akkor kezdődnek amikor ezen szükségleteinek kielégítésében jelentős hiányosságok jelentkeznek. Ezek a hiányosságok képezik mindazt amire az életcsapdákban szó van.

Zárásként, nézzük meg melyek is ezek a mintázatok?

Mielőtt számba vennénk őket, fontos megjegyezni, hogy ezek az életcsapdák nem steril, jól zárt „belső kémcsövekben” vannak tárolva, hanem hatnak egymásra, estleg egyikkel kompenzáljuk a másik által okozott hiányt.

Nézzük meg milyen hiányosságok képezik mindazt, amire mint életcsapda utalunk:

1. Az elemi biztonságérzet hiánya okozza az elhagyatottság és a bizalmatlanság abúzus mintázatát
2. A másokhoz fűződő kötödés problémája miatt alakulnak ki az érzelmi depriváció és társas elszigetelődés életcsapdái.
3. Az autonómia képesség sérülése miatt alakulhatnak ki a függés-alkalmatlanság és a sérülékenység-veszélyeztettség élet életcsapdái.
4. Az önbesülés kialakulásának sérülése vezethet a csökkentértékűség és kudarcra ítéltség életcsapdái.
5. Az önkifejeződés korlátozása miatt alakulhatnak ki a behódolás és könyörtelenség életcsapdái.
6. A valós, reális korlátok hiánya vezet a feljogosítottság-grandiozitás életcsapdájához.

Következő videokban egyenként ránézünk az életcsapdákra, azok gyökereire, hogyan van jelem, miképp lehet megváltoztatni.

Szakirodalom: Jeffrey E. Young, Janet S. Klosko – Fedezd fel újra az életed – Oriold és Társai, 2020.